Szünidő van hó-halihó,
nagy pelyhekben hull a hó.
Utca és tér hamar tele:
Éljen a Tél, csapjunk bele!
Kezdődjék a móka, játék,
ez az igazi ajándék.

 

 

Pihe-puha hótakaró,
rávetődni, de csudajó,
angyalkákat hemperegni,
s néhány percre annak lenni.
Milyen ritka, szép pillanat,
mikor az ég szárnyakat ad!

 

Kiscsizmácska csisszen-csusszan,
a kabáton hógömb puffan,
nem is bánja, nem is fáj,
de kölcsönkenyér visszajár.
Egy jó adag összegyúrva,
vajon merre visz az útja?

 

Hűha, bizony eltévelygett,
nagyapó is kapott egyet.
De az öreg nagyot nevet:
-Ha történet, legyen kerek!
Méretes labdákat alkot,
velük veszi fel a harcot.

 

Egy elszökött, hízott, s megnőtt,
végigszaladta a lejtőt.
Fiú és lány mind utána.
Nicsak, elkészült a lába,
már csak pocak, fej és orr kell,
lesz belőle egy hóember.

 

Esteledik, a hó eláll,
minden gyermek hazatalál.
Piros orcák, fagyos kezek
otthonukban melegednek,
közben kalács, fenyő illat
lengi körbe a szobákat.

 

Lámpasor gyúl kint, s csillagok,
az egész táj csillog, ragyog.
Bent csengő szól, gyertyák égnek,
áhitattal zeng az ének.
Szívük szeretet járja át.
együtt ünnepel a család.

 

Szerző: Farkas Erzsébet-Wolfbetta

 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.