A  Marcali Bajtársi Egyesület  2016.   január  13-án  tartotta   hagyományos   évi  közgyűlését  a  Civil Szervezetek  Házában.  A  napirendi  pontok között   szerepelt  az  elnökség  beszámolója  az  elmúlt  év  egyesületi  munkájáról,  a  pénzügyi  helyzet,  a  gazdálkodás  értékelése,   valamint   az  ellenőrző  bizottság  jelentése.

 A  közgyűlést  megtisztelte  jelenlétével   dr.  Sütő  László  Marcali  város  polgármestere,   Pásztor  István  a  BEOSZ Dél-dunántúli  Régiójának  vezetője, Pető   László  a  Somogy  Megyei  Nyugdíjas   Szövetség  elnökhelyettese  és  Mészáros  Károly  százados    a  Kaposvári  Toborzó  és  Érdekvédelmi  Központ   munkatársa.  Ezen  kívül  jelen  voltak  a  társ  civil  szervezetek    vezetői  is.

 

A   közgyűlés  az  új tagok  köszöntésével  kezdődött, majd  Szentes  István  elnök  ismertette   az   elnökség  beszámolóját  a 2015  évi  munkáról.  Ezután  Tóth  Mihály    /  Hajdú  László   távollétében /   olvasta  fel     a  pénzügyi  helyzetről   készített  jelentést, majd   Bartsch  Zoltán     adta   elő  az  ellenőrző   bizottság  jelentését.   A  hozzászólások  után  mindhárom  dokumentumot  egyhangúlag   fogadta   el  a tagság.     A  következőkben  Szentes  István  ismertette    az  egyesület   2016. évi  munkatervét,  majd   Tóth  Mihály     az  éves  pénzügyi tervet.    A  két   ez  évi    tervezetet   szintén   egyhangúlag   fogadta  el  a közgyűlés.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.