Kerecseny Zala megye keleti részén, Zalaszabartól nyugatra, Orosztony mellett fekvő település. Nevének eredetére kétféle magyarázat is ismert. Az egyik személynévből keletkezett, a másik a szláv krecet, ebből ismeretlen módon vált a kerecsen azaz „vadászsólyom” jelentésűvé.
Kerecseny község neve először 1255-ben leírt alakban ismeretes: Kerechen. Várföld volt, amelynek egyes részeit IV. László adományozta el Atyusz mesternek. 1345-ben Kapulnas-Kerechun, 1472-ben Alsó- és Felsőkerecsen előnévvel megkülönböztetve fordul elő.
1715-ben curialis, azaz nemesi közigazgatás alatt álló hely. Az 1513-as adólajstrom szerint a két Kerecsenyt egytelkes nemesség lakta. 1550-ben nemesi kúria is volt itt. Jelentős szőlőssel és gesztenyéssel rendelkezett. 1574 körül kisebb erődítmény volt. Őrsége 1600-ban felgyújtotta, többé nem építették újjá. Ezután eltűnik a község neve. Csak 1690-ben szól a községről újra a forrás. A község erőteljes fejlődésnek indul a XVI-XVII. század első harmadától. 1754-ben volt temploma a temetőben. 1770-re 86 család lakott itt, 30 volt a nemesek száma, az összlakosság 398 lelket mutatott. 1828-ból részletes összeírás tudósít bennünket. 73 házban 463-an laktak. A községben dolgozott egy kovács. Nagy szőlők voltak, tölgy- és bükkerdő, valamint virágzott a juhtenyésztés. Kerecsenyhez tartozó külterület Törökcsapás hegy.

A földrajzi név alapján azt állíthatjuk, hogy erre vezetett a törökök hadiútja. Kis-puszta neve a valamikori falu helyét takarja. A község ma nem az eredeti helyén fekszik, hanem attól délnyugatra, egy kilométerre. Lehet, hogy a törökdúláskor, hogy magukat könnyebben védhessék, Kerecsenyi Bálint kastélya és majorja körül tömörültek, és így alapították meg a jelenlegi Kerecseny községet.

 

Elérhetőségek:

Kerecseny Község Önkormányzat Hivatala
8745 Kerecseny, Deák F. u. 52.
Telefon: +36 93 589-009
Fax: +36 93 389-101
E-mail:
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.">Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Web: www.kerecseny.hu


 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.