Zalakomár község „mesterséges úton” jött létre 1969. július 1-jével, amikor Kiskomáromot és Komárvárost egyesítették. Történelmileg a két települést külön kell vizsgálni, jóllehet több időszakban összefonódott sorsuk. Külön fejezetet érdemel a kiskomáromi vár is, amelynek fontos szerepe volt a török kori történelemben.

Komárváros

A Komár név szláv eredetű, de a magyar korban is használatos személynév. A település eredete a magyar fejedelmi korra tehető, jóllehet, Szent István király oklevelében 1019-től a zalavári apátság közé sorolják. Az elnevezés hangalakja nem sokat változott a történelem folyamán.

          1019 Komár

          1308-26 Kamar

          1535 Komárváros

          1773 Komár Város

A település fontos szerepet töltött be a megye történetében. A mai falutól északra települt elődje várispánsági központ, Zala megye első székhelye volt. A településtől nem messze I. István király udvarházat építtetett, melyet Alba Guriának, Fehér udvarháznak neveztek. Ehhez királyi kápolna is tartozott, amely minden bizonnyal Zala megye első, az államalapítás után épített temploma lehetett. E birtokközponton az akkor folyamatosan mozgásban lévő királyi udvar többször megfordulhatott, így a határ olyan épület maradványait is rejti, amelyet Szent István egyik lakóhelyének tekinthetünk. A tatárok 1241-ben elpusztították a helyiséget. A lakosságot IV. Béla igyekezett pótolni. 1263-ban a komári hospeseknek kiváltságlevelet adott, akiket a környező földekre telepített, magának pedig udvarházat építtetett. Komár fejlődése csak akkor torpant meg, amikor IV. László eladományozta a Csák nemzetségbelieknek. 1252-ben a zalavári apátság dézsmaközségei közé sorolták.

1293-ban viszont már hahót comes fia István mesternek birtokai között szerepel. A bencés apátság alapításának idejéről nincs tudomásunk, csak az ismeretes, hogy 1341-ben tűz pusztította el. 1356-ban már a budai káptalan birtoka. A Domonkos rendiek létesítettek itt monostort, amelyet a források 1356-ban és 1524-ben is említenek. A budai káptalan 1356-ban Ágoston rendi kolostort építtetett Szent Erzsébet tiszteletére.

1449-ben mezővárosként említik Komárt, ez is igazolja jelentőségét. 1552-ben Nádasdy Tamás országbíró rendelete szerint Komár oppidumban a földesuraknak vámszedési joguk volt. Időközben változtak Komár tulajdonosai a budai káptalan mellett. A Marcalyak és a Rozgonyiak tulajdonába került település birtokainak egy része. Rozgonyi Rajnold építtette Komár erősségét, majd később a Marcalyak megváltották. 1568-ban a zalavári apátságnak dézsmát szolgáltattak, ugyanakkor a töröknek is adóztak. 1600 után meglehetősen nehéz helyzetbe került Komár Kanizsa elestét követően, de élt, létezett, a kiskomáromi vár próbálta védeni. Az élet egyik jele a működő malom, és a serfőzde is igazolta létét. Az élet meglehetősen nehéz volt. A törtök sok kolduló katonát is elvágott portyázása során. 1690-ig török földesura Alli Begh volt.

A reformáció terjedt, 1618-ban a II. egyházmegye székhelye Komár volt. Tudjuk, hogy 1629-ban a település lelkésze és püspöke Pálfy János volt. 1687-ben a szerzetesek is vissza akartak térni, de kevés sikerrel. 1690-ben, Kanizsa felszabadulása után puszta falu volt. Két malom és két puszta tartozott hozzá Kollen és Ormándpuszta. Birtokosai a nagyszombati vörösbarátok voltak. Pethő István óbudai prépost a letelepedni kívánóknak kiváltságokat ad, azt szeretné, hogy 101 házhelye legyen.

A komáromiak csatlakoztak Rákóczi kurucaihoz, 1709-ben csata is zajlott le itt. Hamarosan kezdett benépesülni. 1738-ban egy egész, 22 és fél 17 negyedtelekes jobbágyot írtak össze. 1702-től már volt plébániája. 1724-re a templom újjáépült. 1744-ben fatemplom létesítését kezdték. 1754-ben az óbudai prépostság tulajdona Komár és környéke, majd a pesti papnevelde rendelkezett a birtok egy részével. 1815-ben újra Zalához csatolták a községet. Az 1830-31-es kolerajárvány tizedelte a lakosságot.

A térség életében jelentős évszám 1861, a Buda-Pest-Nagyakanizsa vasútvonal átadásának ideje. Áldását minden téren érezte a lakosság. A kiegyezés utáni kapitalista fejlődés éreztette a hatását.
1871-től hívják a települést hivatalosan Komárvárosnak.
1917-ben nagy tűzvész akasztotta meg egy időre a fellendülést. 1925-re a lakosság száma 1734-re emelkedett, a döntő többség magyar nyelvű. 337 lakóház volt a faluban. Egy római katolikus iskola három tanerővel és egy római katolikus gazdasági továbbképző is működött. Polgári egyesületek – Polgári Dalkör, Önkéntes Tűzoltó Egyesület, Levente Egyesület – is voltak itt. A község gazdasági életére nagy hatással volt Szatucsek János téglaégető és cementgyára. Gróf Somssich Antal a Pesti papnevelde, a Legeltetési Társulat és a MÁV rendelkezett nagyobb birtokkal a falu határában. Önálló iparosa 17, kereskedője 6 volt a településnek.
1945-ben a szovjet légierő nagy támadást intézett Komárváros ellen. Több ház és pajta is leégett. A háborúban 46 komárvárosi áldozta életét. A földosztás során 1200 kh grófi és papi birtokot vettek el. 1951-ben tsz alakult, majd 1952-ben a Kápolnapusztai Állami Gazdaság. 1955-ben bevezették a villanyt. 1960-ban alakult meg a Petőfi Tsz. 1963-ban Betonáru üzem létesült, 116 dolgozót foglalkoztatott. Volt MÉH telepe is, amely gyümölcs és zöldség aszalását végezte.

Kiskomárom

Első ismert írásos említése 1410-ből való, ekkor különböztetik meg Komártól. 1499-ben Somogy megyéhez tartozott.

          1410 Kyskomarom

          1440 Kiskomar

A terület védelme érdekében várat építettek ide 1540-ben. A kanizsai főkapitányság legfontosabb erődítménye lett. 1565-ben királyi tulajdonba került. Egy év múlva 21 katona szolgált itt. 1568-ban Thury kezdi megerősíteni, őrségét megnöveli. 1573-ban arról panaszkodnak, hogy rendszeresen elmarad a zsold, zsindelyezni kellene a tetőt, mert korhadtak a gerendák. 1599-ben Paradeiser élelmet és pénzt követelt a várnak. 1600-ban a magyarok kiürítették, a török előtt szabad lett az út. 1601-ben visszafoglalták a magyarok, s fontos végvárrá vált. 1604-ben Benő Farkas 100 gyalogost kér, mivel a török közeledésének jött híre. 1619-ben olyan állapotú volt a végvár, hogy az őrség meg is szökött. 1630-ban 600 marhát hajtott el a török, s mindössze három napi élelem maradt a várban. 1637-ben II. Ferdinándot Batthyány Ádám generális kérte, hogy Kiskomárom várában 120 lovast és 210 hajdút tartson. Ugyanis az előző évben a vitézlő nép megélhetése érdekében kereskedésre adta magát, a kapitány sem tud mit kezdeni velük, nem tartózkodnak a várban. 1640-ben a kapitány Bessenyi István volt, 1644-ben pestis is pusztított. A vár pusztává vált. Új helyőrséget és pénzt kértek, ugyanis a várban és a faluban 600 ember halt meg. 1651-ben Battyhány 100 németet küldött a vár megerősítésére. Egy év múlva Egerszegről 150 lovast és 240 gyalogost rendeltek a várba. A későbbiek során állaga romlott.
1681-ben lerombolták a várat, ugyanis a vasvári béke után nem építhették újjá.
1542-ben a barátoknak és a plébánosoknak külön van itt birtoka. 1586-ban a zalavári apátságnak adtak bor- és gabonadézsmát. Az 1597-es birtokösszeírás szerint Kiskomár a váruradalomhoz tartozó falu, 38 telek van, az ekék száma 6. A XVII. Században a megye egyik legjelentősebb iskolája működött Kiskomáromban. 1624-ben tanították ár itt a gyermekeket. 1634-ből már ismeretes a presbétérium szabályzata az iskola részére. 1635-benm kezdték bővíteni az iskolát (Gondán Zsigmond volt a schola rechtor), amely 1654-re fejeződött be. 1650-ben Lórántffy Zsuzsanna 320 tallért adott az eklézsiának iskolamesterek és lelkészek eltartására. (A török rendszeres támadása hátráltatta a munkát.) Szőllősi Gáspár volt a tanító, még két segítője is volt. A század végére azonban az iskola elpusztult.

 

1717-ben még sok puszta telek volt. Lassan történt a benépesedés. 1738-ban hat és fél 30 negyedtelekes jobbágyot írtak össze. 1735-ben mezőváros. Elég tágas temploma és plébániája van. A szolgáltatásaik magasak voltak, ezért 1754-ben az úriszékhez mentek panaszra. Továbbra is vallási központként jegyezték. Filiái voltak: Magyaród, Karos, Komárváros, Galambok, Szent Jakab. 1771-ben Kiskomárom nemcsak mezőváros, hanem anyaegyház, mater is. Tanítója Horváth József volt, aki rokkant obsitos katona volt. 1770-ben 23 gyermeket oktatott. Olvasást, írást, hittant tanított az iskolateremben.

A római katolikus templom, amely műemlék jellegű, gazdagon díszített barokk építmény, mely 1744-1770 között épült, a Szentháromság tiszteletére szentelték fel. Értékét külön növeli, hogy freskói egy részét Dorffmeister készítette, aki 1781-ben és 1793-ban festett itt. A 875 lelket egy plébános és egy káptalan segítette a hite gyakorlásában. 1790-től a magyar katolikus Központi Papnevelde Generál Semináriuma volt itt a kiskomáromi uradalom birtokosa. 1828-ban 238-an laktak a faluban, a templomnak 3 filiája volt. A vörösbarátok is kaptak Kiskomáromban birtokot. 1873-ban Kiskomáromban Római katolikus Önképzőkör alakult, amelynek nagy szerepe volt a műveltség emelésében.

Nevezetes az ormándpusztai kastély, a kápolnapusztai bivalyrezervátum, amely sok látogatót vonz. Dicséretesen szép az emlékpark.
Nem volt jellegzetes házi ipara a falunak, 1900 körül híresek voltak a takácsok. 1910-ben két tanítója volt Kiskomáromnak.
A világháború utáni inflációs időszak csaknem teljesen megsemmisítette a szövetkezet vagyonát. 1923-ban történt meg az újjászervezés. A legnagyobb birtokos a Pesti Központi Papnevelde volt, melynek kiskomáromi központja négy helységben több mint 7000 kh-as gazdaságot irányított. Az uradalom birtokától a község határában 3220 kh volt. A nagybirtok szorításában a parasztok túlnyomó többsége 5 holdon aluli törpebirtokos volt. 1925-ben csak 24 gazdának volt 10 holdnál több birtoka. A mezőgazdasági termékek közül: gabona-, kukorica- és burgonyatermelés. Termelnek még cukorrépát, napraforgót, paprikát és babot, jelentős volt a szarvasmarha- és sertéstenyésztés. A szegénység miatt vállaltak réses aratást, eljártak Tolna és Fejér megyébe hatnapos munkára.

1924-től nagyközség lett. Volt körorvosa, két kocsmája, egy vendéglője, egy fogadója.

A község a két világháború között igen fejlett társadalmi és kulturális életet élt. Az Ipartestület az iparosokat fogta össze, gazdasági célú szervezkedés volt a továbbélő Hitelszövetkezet. Volt Legeltetési Társulat, Hegyközség. Tisztán kulturális egyesület a Kiskomáromi Daloskör. Létezett az Önkéntes Tűzoltó Egyesület, a Levente Egyesület. Dolgozott a faluban körorvos és körállatorvos. Két magánorvos is lakott itt. 46 önálló iparosa és 8 kereskedője volt ekkor a helységnek.

A második világháború alatt lefoglalták az iskolát a német és magyar katonák részére. 1945-ben végrehajtották a földreformot. 250 gazda kapott birtoklevelet. 1948-ban hétosztályos iskola működött. 1949-ben 460 lakóházban 1983 lakos élt. Kiskomáromhoz tartozó külterületek: Behiákpuszta, Csaletmajor, Káplnapuszta, Bányavölgy, Kiskomáromhegy, vasúti őrházak. A gazdák jó részének szőlője is van a galamboki, karosi és csapi hegyen, mivel Kiskomáromnak csak egy szőlőhegye van. Jó szőlőt és bort termelnek, fejlett a gyümölcstermelésük is.
A II. világháborúban a község hatalmas vérveszteséget szenvedett: 68 lakója veszett el.
1951-ben sütőüzem működése kezdődött. 1952-ben Kiskomáromi Vegyes Kisipari Szövetkezet alakult a következő szakmából: asztalos, bognár, cementáru-készítő, cipész, férfiszabó, lakatos, köteles, szobafestő. Építőbrigád is alakult.
1956-ban az iskolában megvalósult a szakrendszerű oktatás.

1962-64 között új művelődési ház készült el. A termelőszövetkezet is fokozatosan erősödött. Az Árpád Vezér Tsz taglétszáma 1965-ben 437 fő volt. A férfiak nagy része Kanizsán, Pécsett dolgozott az építőiparban és gyárakban.

Zalakomár településrésze Ormándpuszta.

1412-ben Ormandhyda néven említik először

          1768 Or0mánd, Ormándhida

          1832 Ormándpuszta

Komárvárostól délkeletre, Zala és Somogy megye határán sík és enyhén dombos területen fekszik. 1412-ben a Kanizsai család és az óbudai káptalan birtokperében szerepelt először. 1544-ben Both György tulajdona. 3 portát, 5 szegényt és 10 puszta portát írtak össze. 1548-ban a török teljesen elpusztította. 1564-ben Both Gábor puszta birtokaként említették. Nyilván a komáromi vár közelsége miatt később nem települt újra. Az 1768. évi úrbér rendezésekor földesura Somssich Antal, a leszármazottak tulajdonában maradt 1945-ig. Ekkor csak 3 házas zsellér lakta. Az 1769. évi urbárium szerint a prédium frissen települt szabad menetelű jobbágyokkal. Lakói a majorság körül segítettek, más terhük nem volt. Faizásuk ingyenes, a makkoltatásért két garast kellett fizetniük. Volt elegendő legelő, sok erdő, irtásra törekedtek. Napszámra nem volt lehetőségük.

1770-ben már 11 család lakta 43 lélekkel és 29 adózóval. Volt közöttük uradalmi kocsmáros, saját juhait legeltető juhász, uradalmi molnár, hajdú majorgazda, aki egyben varga is volt. Voltak háziállataik, kereskedésből és 55 Ft jövedelemre tettek szert. Temploma, papja nem volt, a tanítói szolgálatot a kiskomáromi tanító látta el. 1828-ban faluként emlegetik, 14 házban 207 katolikus élt. A lakosok zsellérek és cselédek. A XIX. Század második felétől Komárvároshoz tartozott. 1962-ben külterületi lakott hely 26 lélekkel. A nagy parkkal övezett eklektikus stílusú Somssich-kastélyban 1945. után SZOT iskolaszanatórium, majd gyermeküdülő működött.

Már 1946-ban kísérlet történt Kiskomárom és Komárváros egyesítésére, de akkor ez meghiúsult. 1969. július 1-je határkő a két község történetében. Zalakomár lett a település neve.

Elérhetőségek:

Zalakomár Község Önkormányzata
8751 Zalakomár, Tavasz utca 13.
Tel.: (00 36)(93) 386-017
Fax: (00 36)(93) 386-037
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Web:
www.zalakomar.hu

 

 


A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.